2009. január 28., szerda

A sors fintorai

Mikor ő elment akkor érkezett egy másik új élet a földre. Annak születésnap, nekünk gyásznap.
Ez az élet. Ugye?

Fura dolog hogy a "legfrissebb" kép amit használni tudtam idestova harminc éves. Ez után alig fél tucatnyi kép készült róla s mind használhatatlan. A legutolsó is nyolc éves. Kanadába való kimenetel előtt készítettem őket úgymond emlékül, mivel nem terveztünk visszatérést onnan. Pechem volt. Vissza is tértünk és a képek se lettek jók. Utóbb pedig nem készült több. Manapság az ember jóformán félig fényképező géppel a kezében él, mégis utóbb mindig kiderül....kevés volt.
Persze mondhatnám a digitális technika a magamfajta pór számára csak alig három-négy éve elérhető. De akárhogy is....csinálhattam volna több képet.

S már megint a régi nóta-hoz érkeztünk. Miszerint is alig vannak kézzelfogható emlékeink. Életünk első harminc-harmincöt évéből szinte alig maradt valami. Jószerivel pár fotó és egy cipős-doboznyi apróság. Ennyi egy élet? Egy cipős-doboz?Ennyi marad belőlünk is ha egyszer meghalunk? Van ennek az egésznek így valami értelme?Számítunk mi valamit?
Kérdések. Kérdések és én nem tudom a választ. Most nem. Még nem. Még nem?

Nincsenek megjegyzések: