2012. február 3., péntek

ACTA: A szabad Internet vége?

Miközben a világ a SOPA és PIPA törvények miatti felháborodásra figyelt az EU és Japán képviselői szép csendben aláírtak az említett két törvénynél is sokkal veszélyesebb egyezményt. Az Egyesült Államok és Japán kezdeményezésére és a nyilvánosság informálása nélkül készült Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás (ACTA) drámai módon megváltoztathatja az Internet globális felügyeletét. Az egyezménnyel kapcsolatos tárgyalásokat kizárólag az ágazat és a kormányok képviselőinek részvételével és a média teljes kizárásával tartották, fittyet hányva a demokratikus folyamatoknak.
A megállapodás olyan intézkedéseket vezet be a szerzői jogok védelmének ürügyén, ami az Internet tartalmak feletti átfogó beleszólási joggal hatalmazza fel a privát szektort. Az ACTA minden korábbi jogi felügyeletet eltöröl és lehetővé teszi a szerzői jog tulajdonosoknak, hogy bírósági végzés nélkül követelhessék az általuk kifogásolt tartalmak törlését, az Internet szolgáltatókat pedig jogi úton felelősségre vonhatják, illetve megbüntethetik, amennyiben nem tesznek eleget a felszólításnak. Elvileg egy oldalt azért is törölhetnek, ha egy cég logóját engedély nélkül megjeleníti, vagy csupán egy szerzői joggal védett tartalomra mutató hivatkozást jelenít meg. Az ilyen vétkekért a felhasználók ellen büntető eljárás indulhat, eltilthatják az Internet használatától és még börtönbe is kerülhetnek.
A megállapodás súlyos következményekkel járhat a szólás szabadságára nézve.
Az ACTA megállapodás a jogi rendszerünk privatizálását jelentené, ami a szólásszabadságra, az adatvédelemre káros hatással lenne, a kultúrához való hozzáférést megnehezítené. Miért kötnek az államok szerződést egymást között? Mi a célja ennek a szerződésnek? Az aláírók biztosak abban, hogy csak az ACTA tudja a szellemi tulajdont megmenteni, a szerzői jogok megsértésére csak ez tud megfelelő eszközöket biztosítani. Stop! Mit jelent ez? A jelenlegi szerzői joggal problémák vannak? Az ACTA nem akármilyen szerződés, hanem olyan elveket rögzít és szabályoz, amik a jogállammal szembemennek. Főképp a magán felek közti szerződéseket a közösség érdekei fölé helyezi. Ez konkrétan azt jelenti, hogy az aláíró államok az internetszolgáltatókat rá kell vegyék arra, hogy ezek a film- és zeneiparral szerződéseket kössenek és internet szűrőket, zárakat, megfigyelő szoftvereket építsenek be a hálózatba, hogy a szerzői jogsértéseknek gátat szabjanak. Az ACTA több olyan homályos megfogalmazást tartalmaz, amik csak úgy lennének értelmezhetőek, ha a felek közti szerződések protokolljai is olvashatóak lennének. Ezek viszont titkos szerződések tárgyát képezik. A nyilvánosság erről nem fog tudni. Tehát az EU tagállamai egy olyan nemzetközi szerződést fognak ratifikálni, aminek parlamentjei nem tudják, hogy miről szavaznak, fontos részek a szövegdzsungelben pontatlanok és még mindig hiányosak.
Szóval összességében az ACTA egy komoly fenyegetést jelent arra az internet világra amit ma ismerünk. Ha minden aláíró állam ratifikálja és törvény szintre emeli ezt a megállapodást akkor az internet úgy nagyjából 15 évet visszalép. Visszafelé megy nem pedig előre. És hogy mindez hová fog vezetni azt csak a jó ég tudja. Jelen pillanatban is szinte az összes file megosztó oldal működését blokkolták. Itt most nem csak a kalózkodásról van szó. Privát tárhelyeket is töröltek, mondván illegális a tartalmuk. Olyanokról van itt szó amikor valaki az általa kifizetett tárhelyen olyasmit tárolt ami az ő saját szellemi tulajdona és azzal szabadon rendelkezik. De a hatóságok nem válogatnak egységesen törölnek mindent legyen az jogos vagy jogtalan. Ez a hozzá állás enyhén szólva is megkérdőjelezhető.
Hogy mit tehetünk az ACTA ellen arról itt van egy részletes tájékoztató:
https://www.laquadrature.net/wiki/Mit_tehetsz_az_ACTA_ellen

5 megjegyzés:

Unknown írta...

Ez igen! Remek! Tudom, nem nagy dolog az összes mindenhez képest, de gondold el, itt a magyar szekción sok olyan házi van, amihez gyüjteni kell. A családok nem képesek egy-egy magánkönyvtárat létrehozni, az iskolai meg elég gyatra egyenlőre, igy az interneten gyüjtögetünk. És akkor ezután mi lesz? Még annyit sem fognak tudni a külföldön élő gyerekek pl. Magyarországról, mint eddig, mert le vannak védve a tartalmak?

Most nézzem végig, hogy van-e olyan megosztva a blogon? Nem nagyon szoktunk feltölteni máshonnan, esetleg a yutube. Töröljem, hogy ne zárolják a blogot?

Ezt meg kell mutatnom a fiuknak! Köszönöm, hogy irtál erről!

Unknown írta...

Így első olvasatra durva. Leginkább az ütötte meg a szememet, hogy ha link van egy oldalon jogvédett tartalomra, azt is kifogásolják. Abba nem gondolnak bele, hogy ez segítheti az embereket eljutni magához a tartalomhoz?
Azt megértem, hogy vadásznak a jogtalanul megosztott tartalmakra, nyilván kárt okoz a filmes cégeknek az ingyen letöltés. De youtube trailer nélkül a kutya sem fogja tudni, hogy milyen filmet készítettek. Ha ajánlani akarok valamit a blogomon, akkor link helyett majd az írom: itt ez a remek dolog, menjetek, keressétek meg magatok, mert én nem hivatkozhatok rá! Nevetséges.
Az az érzése az embernek, hogy a fürdővízzel a babát is kiöntik.

Ha nem lehet majd letölteni, akkor visszatérünk a régi gyakorlathoz, nézzük a tv (gyatra!) műsorát, és hallgatjuk a rádiót. Továbbra sem fogjuk megvenni a filmeket és zenéket. Én már régen nem veszek DVD-t, felveszem az HBO-ról, ha akarom. Türelmes vagyok, egy-két hónapon nem múlik a dolog. És a szórakoztatóipar majd csak néz, hogy hát ez nem jött be, nem nőnek a bevételek. Nézzük a jó oldalát: legalább megint lesz időnk olvasni!

Egyébként biztos vagyok benne, hogy előbb utóbb lenyomnak valami SOPÁ-hoz hasonlót az emberek torkán, ha nem is ilyen formában, ahogyan most akarják. Csak idő kérdése.

Unknown írta...

Szerintem nem erről szól a dolog.

Nem az ilyen kis tételekre akarnak rávetődni, hanem a komoly anyagi károkat okozó dolgokra.

És ezek nem feltétlen az internettel kapcsolatos dolgok.

Termékek sokaságát hamisítják és adják el mint eredetit, ezzel nagyon komoly károkat okozva a világ gazdaságának. (Egy-egy megtapicskolható termék mögött hatalmas szellemi invesztíció lehet és sok esetben van is.)

Nem azzal van a baj pl. ha másolnak egy terméket, mert az csupán klón, vagy hasonmás vagy helyettesítő termék. De ezeknek más a csomagolása és jellemzően a neve is.

A gond ott kezdődik, amikor elméletben ugyanolyan terméket próbálnak eladni eredetinek tűnő csomagolásban, az eredetivel megegyező néven kicsit alacsonyabb áron, vagy épp ugyanannyiért. Holott az csupán egy hamisítvány.

Nagyon sok cég küzd ezzel a problémával. És a gazdaság is megszenvedi, nem csak ezek a cégek.

Kíváncsi vagyok, hogy ténylegesen milyen hatása lesz az internetes világra, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy mi kisemberek ebből nem sokat fogunk érzékelni.

Szerintem, mi kis emberek nem sokat fogunk ebből észre venni. Nem rólunk szól ez a történet. Max nem fogják az emberek letölteni a filmeket, zenéket. De ettől még lehet élni.

És mivel a jogalkotás mindig csak a valóság mögött kullog, ezért úgyis lesznek olyanok, akik már ki is találták, hogy tudnak továbbra is jogtalanul szellemi termékeket megosztani.

Érdemes megnézni a térképet, hogy kik nem írták alá a megállapodást: http://en.wikipedia.org/wiki/Anti-Counterfeiting_Trade_Agreement

Nos, onnan továbbra is jön majd a hamisítvány, illetve az illegálisan megosztott tartalom. Persze, lehet próbálkozni a kiszűréssel, de nem biztos, hogy sikeres lesz. :)

Szerintem. :)

Toni írta...

Nem kicsit elkeserítő, amit írsz! Éljen a gondolat szabadsága, éljen addig, míg azt is el nem veszik tőlünk! :(

Ziebi írta...

Hát kíváncsi vagyok mi lesz ebből, én Gyulával értek egyet- így első olvasásra. Köszönöm hoyg írtál erről Christine.